Huber Ágnes megosztott egy képet. 1 óra 46 perce

Huszti Péter irása
35 éve politizál életvitelszerűen. Pártjának a kezdetektől korlátlan ura, egy pisszenés nem sok, annyi sem hangozhat el, ami...
Mutass többet

Huszti Péter irása35 éve politizál életvitelszerűen. Pártjának a kezdetektől korlátlan ura, egy pisszenés nem sok, annyi sem hangozhat el, ami nincs ínyére. Összesen 15- éve vezeti ezt az országot, kétharmados többsége, teljhatalma van az állami intézményrendszer, a bíróságok, a média, a szórakoztatóipar, a gazdaság fölött. Az EU minden képzeletet felülmúló összegekkel támogatta a nyugati felzárkózásunkat, a Marshall-terv aprópénz volt ehhez képest. Egy minden szempontból élhető, gyarapodó országgá tehette volna a hazáját, bizakodó, elégedett, dolgos emberekkel. Senki és semmi nem gátolhatta volna meg ebben.Nem ezt tette. Módszeresen, tudatosan eljátszotta minden esélyünket, lehetőségünket a jobb életre. Inkább valamiféle Soros-tervről fantáziál, világösszeesküvésről Magyarország ellen. Kirabolta az országot, megrabolta a lelkeinket, minden szavával mérgezi a nemzetét.Nem minősítem, mert nincsenek rá illedelmes szavak. Történelmi bűnt követett el, amelyre nincs, és nem lehet bocsánat!

Jelentkezz be, vagy regisztrálj!

Lionel Messi az Egyesült Államokban találkozott az olaszok egykori Aranylabdás játékosával, Roberto Baggióval, és a találkozás örömére az olasz... Mutass többet

Lionel Messi az Egyesült Államokban találkozott az olaszok egykori Aranylabdás játékosával, Roberto Baggióval, és a találkozás örömére az olasz legenda egy 1994-es mezével lepte meg őt."Milyen csodálatos látvány! Köszönöm, Roberto, ezt a különleges és jelentőségteljes ajándékot, és a kellemes beszélgetést, amit folytattuknk. Egy igazi zseni vagy, a futball történelmi legendája. Mindig örömmel látunk, ha meg akarsz nézni bennünket" - írta Messi a közösségi oldalán."Leo Messi a világ legjobbja. Amikor úgy dönt, hogy gólt szerez, akkor gólt szerez. Imádtam volna együtt játszani vele, még ma is szeretnék" - fogalmazott Baggio.

Jelentkezz be, vagy regisztrálj!
Szűcs Anna megosztott egy képet. 8 órája 20 perce

Mickey Rourke, régen és most

Mickey Rourke, régen és most

Jelentkezz be, vagy regisztrálj!

Tokió, 37 millió lakosával a világ legnépesebb városa, területenként a harmadik.

Tokió, 37 millió lakosával a világ legnépesebb városa, területenként a harmadik.

Jelentkezz be, vagy regisztrálj!

Magyar Péter írása
Teljességgel elfogadhatatlan, hogy Novák Katalin, aki tavaly február óta 100 millió forintot kapott a magyar adófizetőktől, nem...
Mutass többet

Magyar Péter írásaTeljességgel elfogadhatatlan, hogy Novák Katalin, aki tavaly február óta 100 millió forintot kapott a magyar adófizetőktől, nem válaszol a sajtó kérdéseire és még erkölcsi továbbképzést is tart a munkáját végző riporternek.Megmagyarázhatatlan, hogy miközben majd hárommillió honfitársunk él a létminimum alatt, aközben a plágium és kegyelmi botrány miatt megbukott köztársasági elnökök lakhatását és rezsiszámláját, sofőrjét és titkárságát az adófizetők állják és emellett még életük végéig havi 6 millió forint közpénzt kapnak.A leendő TISZA-kormány haladéktalanul eltörli a volt köztársasági elnököket közpénzből megillető juttatásokat. ui.: Aki nem akar válaszolni a magyar embereket joggal foglalkoztató kérdésekre, az nyugodtan visszacsengetheti a pénzt a kasszába. Ha van egy kis tartása, akkor egyébként is.

Jelentkezz be, vagy regisztrálj!
Szűcs Anna megosztott egy képet. tegnap

Fati Vazquez influencer és légiutas-kisérő elmondta hogy online bántalmazást kapott, miután kiderült hogy Lamine Yamallal nyaralt
a 30 éves hölgy...
Mutass többet

Fati Vazquez influencer és légiutas-kisérő elmondta hogy online bántalmazást kapott, miután kiderült hogy Lamine Yamallal nyaralt a 30 éves hölgy elmondta hogy nem történt közöttük semmi.

Jelentkezz be, vagy regisztrálj!

Nem én voltam..... Brüsszel😂😂

Nem én voltam..... Brüsszel😂😂

Jelentkezz be, vagy regisztrálj!
Pap Tibor megosztott egy képet. tegnap


Jelentkezz be, vagy regisztrálj!
Hetényi Tamás megosztott egy képet. tegnap

"Pelé egy mítosz, Maradona egy mítosz, Cruyff egy mítosz, és Beckenbauer is egy mítosz, nyugodjanak békében. De ma kétségtelenül a legnagyobb... Mutass többet

"Pelé egy mítosz, Maradona egy mítosz, Cruyff egy mítosz, és Beckenbauer is egy mítosz, nyugodjanak békében. De ma kétségtelenül a legnagyobb mítosz, amit valaha láttam, Leo Messi" - fogalmazott Hriszto Sztoicskov, a Barcelona egykori Aranylabdás klasszisa.

Jelentkezz be, vagy regisztrálj!
Hetényi Tamás megosztott egy képet. 2 napja


Jelentkezz be, vagy regisztrálj!


Jelentkezz be, vagy regisztrálj!
Hetényi Tamás megosztott egy képet. 2 napja

🚨 EGY LEGENDA SZÓLOTT!

🗣️„Pele egy mítosz, Maradona egy mítosz, Cruyff egy mítosz ès Beckenbauer is egy mítosz. Nyugodjanak békében. De ma...
Mutass többet

🚨 EGY LEGENDA SZÓLOTT!🗣️„Pele egy mítosz, Maradona egy mítosz, Cruyff egy mítosz ès Beckenbauer is egy mítosz. Nyugodjanak békében. De ma kétségkívül a legnagyobb mítosz, amit valaha láttam... ő Leo Messi, ő a legnagyobb a bolygón. ” 🐐🎙️ | Hristo Stoichkov: Korábbi játèkos/edző

Jelentkezz be, vagy regisztrálj!


Jelentkezz be, vagy regisztrálj!

Modern Talking 'Vs 50 Cent -🥰👉 **Brother Louie *


Jelentkezz be, vagy regisztrálj!
Kocsis Réka megosztott egy képet. 3 napja

Indián bölcsességek

1. Egy jó ember, csak a jó jeleket látja meg.
2. Ne ítélkezz valaki felett, amíg nem próbáltad cipelni a terhet, amit a vállán...
Mutass többet

Indián bölcsességek1. Egy jó ember, csak a jó jeleket látja meg.2. Ne ítélkezz valaki felett, amíg nem próbáltad cipelni a terhet, amit a vállán visel.3. Ha egy ember eltávolodik a természettől, a szíve megkeményedik.4. A Földet nem apáinktól örököltük, hanem a gyerekeinktől kaptuk kölcsön.5. A lélek nem ismerné a szivárványt, ha a szem nem ismerné a könnyet.6. A legelső tanítónk a saját szívünk és a megérzéseink.7. Ahhoz, hogy halld önmagadat, belső békére és csendre van szükséged.8. A hallgatag ember kétszer olyan bölcs, mint a fecsegő.9. Mindenkiben két farkas lakozik. Mindkettő éhezik. Az egyik farkas dühös, irigy, öntelt. A másik őszinte, kedves. Minden egyes nap harcolnak, és az a farkas győz, amelyiket jobban táplálod.10. Az ellenség nem mindig ellenség, és a barát nem mindig barát.11. A tudás mindenben benne rejlik. Valamikor régen az egész világ egy nagy könyvtár volt.12. Ne hagyd, hogy a tegnap túl sokat elraboljon a mából.13. Beszélj a gyermekeidhez akkor, amikor esznek, csak így érheted el, hogy a szavaid örökké vezéreljék őket.14. A megfelelő időben kimondott szó többet ér, mint a pontosan célba dobott fejsze.15. A gyermek vendég az otthonodban: etesd, tanítsd és szórakoztasd.16. Az embernek saját magának kell elkészítenie a nyílvesszőit.17. Ebben az életben mindennek van célja, minden betegségre létezik gyógyír, és minden embernek megvan a maga rendeltetése.18. Mondd el, és elfelejtem. Mutasd meg, és megjegyzem. Vegyél rá, hogy magam csináljam, és megértem.19. Ha van valami mondanivalód, állj fel, hogy mindenki hallhassa.20. Előbb vess egy pillantást a saját lábnyomaidra, csak azután mondj ítéletet mások hiányosságairól.21. Ha nem találsz egyetlen okot sem a hálára, benned van a hiba.22. Akkor is haladsz előre, amikor orra esel.23. Nem tudod felébreszteni azt az embert, aki csak megjátssza, hogy alszik.24. Mielőtt ennél, szánj rá egy kis időt, hogy hálát adj az ételért.

Jelentkezz be, vagy regisztrálj!
  • Alapadatok

  • Nemed
  • Születési időd
    06. 04. 1975