A családja azt közölte, hogy a volt amerikai elnöknek nagy fájdalmai vannak.
Ez volt Szoboszlai Dominikék első felkészülési meccse, amit hazai pályán játszottak.
Több spanyol újságíró is a helyszínen nézte végig a Ferencváros–Real Madrid felkészülési mérkőzést. Mutatjuk, hogyan értékelték a spanyolok 2–1-es győzelmével záruló találkozót.
„Hogy miként került a vaddisznó a Kossuth téri metróállomásra, azt most még senki nem tudja.”
Orbán Gáspár századosként hatszor utazott a Magyar Honvédség repülőgépén állami pénzből Csádba és a szomszédos Nigerbe – derült ki a Magyar Hang...Orbán Gáspár századosként hatszor utazott a Magyar Honvédség repülőgépén állami pénzből Csádba és a szomszédos Nigerbe – derült ki a Magyar Hang közérdekű adatigénylése alapján a HM Védelemgazdasági Hivatalának a válaszából.
A lap emlékeztet, a csádi misszió ügye már a korábbi években is téma volt a közéletben, bár Orbán Viktor fiának részvételét az előző kormány igyekezett teljesen eltitkolni. A történet igazán a választások előtt robbant be, amikor Pálinkás Szilveszter akkori honvédszázados beszélt a Magyar Honvédség tervezett csádi missziójáról, ami végül nem valósult meg, pedig korábban parlamenti határozat is született róla, illetve az Orbán-kormány idején aktívan tárgyaltak annak megvalósításáról. Pálinkás, aki a miniszterelnök fiával együtt végezte el a Brit Királyi Katonai Akadémiát, arról beszélt, hogy Orbán Gáspár részletesen megosztotta vele az afrikai misszióról szóló elképzeléseit. Emlékei szerint Orbán Gáspár azt mondta neki, hogy korábban, amikor Afrikában önkénteskedett, „az égből szólt neki Isten, hogy gyere, és mentsd meg az afrikai keresztényeket.” Pálinkás szerint innen jött az ötlet, hogy Orbán Gáspár katonai missziót vezessen Csádba az ottani keresztények megvédésére. A volt kormányfő fia a százados elmondása szerint azzal számolt, hogy a bevetésben akár a magyar katonák fele is meghalhat vagy megsebesülhet majd az afrikai országban.
Mutass többet
Jövő héten hétfőn és kedden ülhet össze legközelebb az Országgyűlés, szavazhatnak a köztársasági elnökről is. Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, az utolsó paksi turbina stabilan termel,…
Ukrán gépek közelében robbantottak volna.
Lukas Podolski idén nyáron visszavonult a Górnik Zabrze csapatából, de a klub többségi tulajdonosaként ő is megérkezett Budapestre a Ferencváros elleni Európa-liga-selejtezőre. A korábbi kiváló…
Az RB Leipzig gyorsan pótolta a Villarrealhoz távozó Gulácsi Pétert: a német klub kedden hivatalosan bejelentette Örjan Nyland szerződtetését. A 35 éves norvég kapus ingyen…
Rossz hírt közölt a hitelminősítő az Opus Globalnak.
A korábban Kósa Lajos családjához is kötődő Bászna Gabona Zrt. tulajdonosa, Szilágyi Gábor azután vált meg több száz millió forint értékű Ferrari-gyűjteményétől, hogy nyilvánosságra került…
Egy vendégmunkás fiatalember kirepült az autóból az M5-ös autópályán, Kecskemétnél.
Skoda Octavia roncsra bukkantak Dunaújvárostól nem messze egy elhagyatott kertben az Oldtimer Automobil Kft. munkatársai. A megcsúszott löszfal által félig betemetett, 40 éve ott álló…