"15 éves koromban az egyik edzésen a Sportingban
az edzőnk megkérdezte mindenkitől egyesével, ki mit szeretne elérni a pályafutása során.
Szinte..."15 éves koromban az egyik edzésen a Sportingban
az edzőnk megkérdezte mindenkitől egyesével, ki mit szeretne elérni a pályafutása során.
Szinte mindenki azt felelte, a Portugál első osztályban akar játszani.
Mikor rám került a sor, én azt feleltem:
"A világ legjobb játékosa akarok lenni,
Ferrarival akarok járni edzésre,
meg akarom dönteni a létező összes rekordot a futballtörténelemben."
Mindenki hangos nevetésbe tört ki,
kinevettek az álmaim, a céljaim miatt.
Az edzőm azt mondta:
Egy ilyen szegény srác ne álmodozzon ilyen nagyot,
örüljön ha bekerül valamelyik Portugál kis csapat cserepadjára.
A csapattársaim pedig azt fújták, hogy még beszélni sem tudok rendesen
a Madeirai akcentusom miatt, ilyet még álmodni is óriási vicc.
Most, 15 évvel később, több mint 40 autó áll a garázsomban.
5 Ferrarim is van közte,
ötszörös aranylabdás vagyok, négyszeres aranycipős,
a nemzetemmel Európa bajnoki címet nyertem.
A Real Madridban én vagyok a történelem legeredményesebb játékosa,
én vagyok az első futballista, aki dollármilliárdos.
Kíváncsi voltam ezek az emberek akik kinevettek,
mire vitték az életben.
Az edző egy portugál másodosztályú csapatot irányít,
a többi játékos, akik gúnyos kacajba kezdtek, felhagytak a profi labdarúgással.
Alkalmi munkákból élnek..
Én, viszont soha nem adnám vissza nekik a megalázást, amit ők adtak nekem.
Inkább támogatom a nehéz sorsú embereket, a betegeket, a szegényeket.
Nagyon fontos a megbocsátás, mert ha jót cselekedsz, Isten duplán adja vissza!
Ezért mondom mindig, soha ne érdekeljen más véleménye,
ha meg tudod álmodni a célod, meg is tudod valósítani."❤️
Cristiano Ronaldo
Mutass többet
A Formula 1-es pilóták hihetetlen vezetési pozíciója
Szinte majdnem fekszenek, a hátukat körülbelül 30 fokban hátradöntik, a lábaikat pedig előre...A Formula 1-es pilóták hihetetlen vezetési pozíciója
Szinte majdnem fekszenek, a hátukat körülbelül 30 fokban hátradöntik, a lábaikat pedig előre nyújtják, éppen a csípőjük fölé. Ez a pozíció, hasonlóan a strandszékben való hátradőléshez, a lehető legalacsonyabban tartja az autó súlypontját, javítva a stabilitást és a teljesítményt a nagy sebességű kanyarokban.
Bár furcsának tűnhet, úgy tervezték, hogy optimalizálja az aerodinamikát és csökkentse a fáradtságot extrém körülmények között, ahol a pilóták kanyarodás közben akár testsúlyuk ötszörösének megfelelő erőhatásnak is ki vannak téve. Sok tudományos és mérnöki munka áll mögötte.
Mutass többet
🇦🇷🐐LEO MESSI karrier ranglista. :
🤝 1250 gól + assziszt – 🥇
⚽️ 866 gól – 🥈
🎯 384 gólpassz – 🥇
🥅 68 szabadrúgásgól – 🥉
🏆 46 trófea – 🥇
Nagyot szólt az is, hogy a BL-győztes PSG - Paris Saint-Germain kikapott a brazil Botafogo de Futebol e Regatastól de az talán még nagyobbat, hogy a...Nagyot szólt az is, hogy a BL-győztes PSG - Paris Saint-Germain kikapott a brazil Botafogo de Futebol e Regatastól de az talán még nagyobbat, hogy a hamarosan 38. születésnapját ünneplő Leo Messi győztes gólt szerzett a FC Porto ellen.
A torna előtt sokan azt mondták (magam részéről logikus mezsgyén haladva óvatosabb voltam), az európai csapatok dominanciájáról szól majd a FIFA klubvilágbajnoksága, erre egy nap kétszer is borult a papírforma.
Vissza Messihez! Az argentin legenda a hírek szerint kisebb sérüléssel játszotta le a csütörtöki klubvébés meccsét. Ennek ellenére, aki látta Messi fantasztikus szabadrúgásgólját azt tudja, milyen mértani remekmű volt. Igen, már itt-ott látszik a negyedik ilszhez való közelítés, negyven év az negyven év. Mégis, ebben a gólban benne volt ezeknek a súlyos, sikerekkel, trófeákkal, rekordokkal teli évtizedeknek minden egyes pillanata, felhalmozott tudása.
Eszencia.
Élmény.
Tapasztalat.
Zseni.
Mutass többet
Huszti Péter irása
35 éve politizál életvitelszerűen. Pártjának a kezdetektől korlátlan ura, egy pisszenés nem sok, annyi sem hangozhat el, ami...Huszti Péter irása
35 éve politizál életvitelszerűen. Pártjának a kezdetektől korlátlan ura, egy pisszenés nem sok, annyi sem hangozhat el, ami nincs ínyére. Összesen 15- éve vezeti ezt az országot, kétharmados többsége, teljhatalma van az állami intézményrendszer, a bíróságok, a média, a szórakoztatóipar, a gazdaság fölött. Az EU minden képzeletet felülmúló összegekkel támogatta a nyugati felzárkózásunkat, a Marshall-terv aprópénz volt ehhez képest.
Egy minden szempontból élhető, gyarapodó országgá tehette volna a hazáját, bizakodó, elégedett, dolgos emberekkel. Senki és semmi nem gátolhatta volna meg ebben.
Nem ezt tette. Módszeresen, tudatosan eljátszotta minden esélyünket, lehetőségünket a jobb életre. Inkább valamiféle Soros-tervről fantáziál, világösszeesküvésről Magyarország ellen. Kirabolta az országot, megrabolta a lelkeinket, minden szavával mérgezi a nemzetét.
Nem minősítem, mert nincsenek rá illedelmes szavak.
Történelmi bűnt követett el, amelyre nincs, és nem lehet bocsánat!
Mutass többet